Életem egyik legnagyszerűbb versenye Németh Csabával. Egy sorozatverseny, ahol több mint másfél évtizednyi időszakot követően nyolc napra ellenfélből versenytársakká váltunk egy közös célért. A verseny során nem voltak többi titkaink egymással szemben. Magunk mögött hagyva gyengeségeinket, önző mivoltunkat sikerült eggyé válnunk, és a verseny során tökéletes összhangba kerülnünk.

Az Alpok gerincét észak-déli irányban átszelő GORE-TEX Transalpine Run futóversenyt augusztus végén rendezték meg immár 11 alkalommal. Németh Csabával a nyolc napig tartó verseny során összesen 268 kilométeren több mint 16 ezer méternyi szintkülönbséget kellett leküzdenünk a több mint 300 csapattal versenyezve. A verseny pályája javarészt sziklás, gyakran kitett magashegyi környezetben vezetett gyakran megközelítve a 2800 méteres tengerszint feletti magasságot. A verseny igazi különlegesség, amit jól összegeznek a szervezők is: „Nyolc nap, négy ország, két futó, egy álom”.

Habár már egy éve szóba került, végül a véletlen hozott össze minket. Csaba svájci partnere sérülés miatt visszamondta az indulást, és én voltam az a szerencsés, akit Csaba csapattársnak választott. Mindketten jól ismerjük egymást, ami annak köszönhető, hogy 17 éve futunk egymással és egymás ellen, a másik nagyon fontos tényező, hogy a nyolc nap során teljesen alkalmazkodtunk egymáshoz és egy futóként tudtunk mozogni. Habár egy csapatban azelőtt nem volt alkalmunk futni, mindketten teljes mértékben megbíztunk a másikban és tudtuk, hogy mire számíthatunk egymástól. Ezek talán sokkal fontosabb tényezők, mint az eddig lefutott sok ezer kilométer és a több évtizedes rutin és elmondható, hogy nagymértékben hozzájárult a verseny sikeres teljesítéséhez.

Külön a versenyre egyikünk se készült. Az ott várható terepviszonyokra az eddigi magashegyi versenyeinken volt alkalmunk felkészülni, mellette szinte kizárólag a lakhelyünk mellett magasodó Bükk-hegység volt az edzéseink színtere. Ebből adódóan technikailag kevésbé voltuk felkészültek, mint az ellenfeleink, de a hátrányt a kevésbé technikás szakaszokon az erőnkkel és gyorsaságunkkal próbáltuk ellensúlyozni.

A versenyen a főbb nehézségeket az adta a táv és szintemelkedés mellett, hogy nyolc napon keresztül kellett nyújtani a maximumot, az egyes etapok között a lehető legjobb mértékben regenerálódni és egészségesnek maradni, mert egy komolyabb megfázás, vagy egy szerencsétlen esés is a verseny végét jelentette volna mindkettőnk számára. A terep változatossága folyamatos nagyfokú koncentrációt igényelt, emiatt pár másodpercre se kalandozhatunk el gondolatban, mert minden lépés pontos tervezést és kivitelezést igényelt. A nyolc nap során volt, hogy 30 fok feletti hőmérsékletben, tűző napon kellett futni és volt, hogy alig 3 fokban esőben. A napok során külön figyelni kellett a táplálkozásra, hogy minden nap jó erőben és elkerülve a gyomorproblémákat álljunk a rajthoz. Napi szinten a táv és szintkülönbség függvényében 4-5 órát töltöttünk futással, nap fennmaradó részén kellett regenerálódni.

A versenyre kapcsolatban a legfontosabb célként azt tűztük ki, hogy jól érezzük magunkat és egészségesen érjünk célba, de titkon mindketten a dobogóra vágytunk. Az első napon óvatos kezdést terveztünk, de alig egy perccel lemaradva a második helyen sikerült célba érnünk. A következő három nap az élen álló svájci csapattal történő csatározással telt, de minden próbálkozásunkat sikeres vették. A versenysorozat második felén az időjárás is megváltozott, hideg és esős idő érkezett, és a mi taktikánk is más lett, innentől a második helyünket kellett védeni, ami sikerült is, így a nyolcadik napon az összetett versenyben ötödik helyen, a master kategóriában (a csapat életkora 80 és 100 év közé esik) a második helyen sikerült célba érnünk.