Hála az óraátállításnak, a hétfő reggeli futásomat érzésre 4 óra 20-kor kellett kezdenem. Ahogy kiléptem az ajtón megcsapta arcomat az orkán erejű szél és az általa szállított eső, de hiába volt kifelé menet végig pofaszél, ez a fajta markáns frissítő se tudott kellően felébreszteni. Unottan dőltem rá a fuvallatra, és bár pörgős zene szólt a fülemben, mélyen a gondolataimba süllyedtem. Tapolcán a régi műúton haladtam a lakóházak és a főút közé zárva, mikor homályos fekete alakok jelentek meg a horizonton. Gondoltam is, hogy egy csapat futó közeleg, de mikor a szememet megdörzsölve újra a foltokra fókuszáltam, a pacák alakot öltöttek és nem is akár milyet. Egy tucat fekete vaddisznó kocogott velem szembe, támadó alakba rendeződve, teljes szélességében elzárva az előttem lévő utat. Ha lett volna nálam pulzusmérő, az abban a pillanatban biztos felrobban volna, mikor tudatosodott bennem, hogy ez nem egy hajnali rémálom, hanem eléggé közeli valóság. Kb. 30 méterre se lehettek mikor bekapcsolt bennem a vészelhárítás és üvöltve kitérő sprintbe kezdtem a főút túloldalán lévő fák felé. A csorda legnagyobb mázlimra megtorpant, és megfordult. Előbb keresztezve átrobogtak a főúton a Hejő park felé, majd újra keresztezve a főutat átvágtak előttem, és eltűntek a családi házak közötti szűk utcán.

A haza utat már teljesen frissen – felébredve – tettem meg, hála a majdnem halálig tartó kb. 1 perces sprintnek. És még mondja nekem valaki ezek után, hogy a boltok vasárnapi zárva tartásnak nincs hatása az élet minden területén, hiszen gondolom csak bevásárolni szerettek volna a közeli Lidl-ben. Mindenesetre nem gondoltam, hogy egy erősen urbanizált környezetbe csak úgy bekódorog egy egész konda vaddisznó.