TREKKER.HU
KARLOWITS-JUHÁSZ TAMÁS HONLAPJA

Ajánlott oldalak, rendezvények

MAGYARORSZÁG 108. MEZEI FUTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA - Vágta

Magyarország 108. Mezei Futó Országos Bajnoksága – Vágta

 

 

Kacskaringós, az egyenes részén szembeszeles, néhol bokáig süppedős homokkal nehezített. Ez volt a kecskeméti pálya, ahol a 2 km-es körből ötöt kellett teljesíteni egy olyan mezőnyben, ahol hazánk legjobb futói képviseltették magukat. Voltak a mezőnyben 1500-as futók és maratonisták is, akik terepfutók, tájfutók, pályaversenyzők vagy országúti futók voltak.

Majdnem egy órát szántunk a bemelegítésre, majd jött a becsekkolás. A rajt előtt még nyomtunk pár repülőt, majd felálltunk a startvonalra. A felnőtt férfi volt az utolsó szám.

A közel 40 fős mezőny sprinttel nyitott, majd az első pár száz méter után elkezdett nyúlni. A feladat nem volt kevesebb, mint megtalálni azt a maximális tempót, amit bírok tartani az öt körön keresztül, és ha arra kerül sor, bírjak hajrázni a végén. Mindezt egy olyan pályán, ahol folyamatosan kiestem a ritmusból az éles kanyarok és egyéb terepakadályok miatt.

A tempóm nagyjából 6.50-7.00 perces körökkel alakult, és szerencsére nem lassultam be az utolsó körre sem, azonban a verseny nem volt túl eseménydús, mivel a körülöttem lévő pár futóval egymást előzgetve haladtunk, érzésre viszont eléggé messze volt a komfortzónámtól, mivel szinte padlógázon kellett nyomni. A közel 10 km-es pályát végül 34:44-es idővel sikerült teljesítenem. Összetettben a csapatunk a 6. helyet szerezte meg.

A verseny margójára:

A rajtnál körülnéztem, és feltettem a kérdés: vajon mit keresek én itt. A választ a verseny végén megkaptam. Tapasztalatot keresetem és kaptam. A legtöbb versenyen a pódiumért szoktam küzdeni, ami elég kényelmes helyzet, hiszen egy 4. vagy 5. helyet se kell szégyelni, ha éppen nem sikerül minden a tervek szerint. De egy olyan mezőnyben, ahol az elmúl 10 év - a körülményeket is figyelembe véve - legjobb 10 kilométerét futottam meg (érzésem szerint hiba nélkül), és ez az eredmény csak "arra volt elég" hogy ne legyek utolsó, olyan helyzetet teremtett, ami nem igazán fordult eddig elő. De ahhoz, hogy a maximumot nyújtsuk, egy ilyen mezőny kell, mert a dobogóról viszonylag könnyű lemondani, ha nehézségeim támadnak, de utolsó senki se szeretne lenni smile hangulatjel. Az "ego" edzése legalább annyira fontos, mint a testé, és ehhez az kell, hogy a mélyvízbe is merjünk beugrani.